Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy eddig nem tudtam új részt hozni, de problémáim voltak. Köszönjük a 15 rendszeres olvasót, a kommenteket, a támogatásotokat. Csodálatosak vagytok, mi pedig nagyon szeretünk titeket! Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást!
Puszi,
Evelin és Anita
A bűntudat percről
percre jobban mardosott. Ez csakis az én hibám, ha nem mentem volna oda
Niall-hez... - abban tudtam reménykedni,
Bee rendben van, bár sejtettem, hogy Tyler nagyon vigyázott rá. Az
újságcikk csak púp volt mindannyiunk hátára.
Niall illata
valamennyire megnyugtatott, de teljesen nem űzte el a gondokat. Az élmény túl
friss volt - a csengő szakította félbe a gondolataimat. Harry azonnal ugrott,
ennek örültem.
-Sofie vendéged van.
- a hangja bizonytalan volt, én pedig akárki orrára szívesen rácsaptam volna az
ajtót azon a reggelen.
Nagyot sóhajtottam,
nem törődtem azzal, hogy pizsamában vagyok. Legfeljebb elijesztem a kíváncsiskodót
- megpróbáltam a savanyú mosolyom és a mindjárt megütlek nézésem elrejteni.
Csak most hagynának egy kicsit békén... - mérgelődtem gondolatban.
Harry mellett álltam
meg. Amint megpillantottam az arcot teljesen lefagytam. Az agyamban, mintha
valami elromlott volna. Barna, rövid haj, barna szemek. Egy férfi.
-Dav... - a szó végét
elharaptam, mivel erősen megszédültem.
Nem az imádat vagy ehhez
hasonló szeretetteljes érzések okozták, még csak nem is a utálat, hanem sokkal
inkább a sokk. Harry támasztott meg megakadályozva, hogy leessek. A szemében
őszinte aggodalmat láttam, ami meglepett.
-Köszönöm. - engedtem
el, mikor már biztosan álltam a lábamon.
Hálásan mosolyogtam,
ő visszamosolygott. Nem volt benne semmi romantikus,tudtam, egyszerű
emberbaráti gesztus. Hirtelen már nem is láttam velejéig romlottnak őt,
észrevettem a szeme alatt sötétlő karikákat.
-Szia Soph. - Dave
közelebb lépett, az arcán tökéletes hófehér mosoly viritott - Jól vagy?
-Ne tovább! - Harry
kettőnk közé állt, nekem leesett az állam.
Lehet, hogy
félreismertem őt?
Fogalmam sincs
honnan kerülhetett elő Niall, csak pár másodperc telhetett el a Harry-s jelenet
óta, de Dave máris a földön feküdt, rajta lovagló ülésben az én szőkém, éppen
ütni készült.
-Ne! - kiáltottam, de
késő volt.
Nagyon úgy tűnt,
hogy Niall betörte Dave orrát. Egyre több vér jött belőle, de végül David sem hagyta
magát. Mintha két oroszlánt láttam volna küzdeni, a szemükből őszinte utálat
sugárzott, ami nagyon megijesztett.
-Húzz vissza
Amerikába! - ütötte Niall.
-Ó, szóval te vagy az
új pasija? Már meg is fektetted? - vergődött Dave.
Mindkettejük ruhája csupa
vér, nekem fogalmam sem volt mit tegyek. A kiabálásra nem reagáltak,
kétségbeesetten néztem Harryre. Egyszerre indultunk el, hogy szétválasszuk
őket, mindketten tudtuk mi a dolgunk.
-Niall. - tettem a
vállára a kezét, mire elnézett - Kérlek, nem éri meg! - mosolyogtam rá.
Kicsit hezitált, de
végül leszállt róla.
-Sophie. - ölelt át.
Az arca olyan volt,
mintha rémálomból ébredt volna. Felsőm szegélyével próbáltam letörölni a vért,
a szememmel sebek után kutattam.
-Ide jöhetnétek segíteni!
- Harry a házból éppen kijövő fiúknak intett.
Erősen fogta Davet,
de ő továbbra is vergődött.
-Elég ebből. - egyenesen
a szemébe néztem, a szemöldököm felvontam.
Elővettem a
parancsolgató énem. Bejött.
-Te komolyan
összeálltál egy ilyennel? - nevetett - Mindig meglepsz Soph.
-Ne hívj Sophnak. -
vicsorogtam - Most pedig tűnj el innen! - a mutatóujjammal az ajtó felmutattam.
-Ne olyan hevesen,
drágám. Nemsokára te magad fogod kérni, hogy maradjak. Amúgy nekem is
határozottam hiányoztál. - a határozott szót megnyújtotta, közben tetőtől
talpig végigmért, úgy nézett rám, mintha meztelen lennék, az arcán éhes mosoly virított,
-Régen nem dugtál
Dave? Mi lett a ribancaiddal? - úgy tettem, mintha őszintén meglepődnék
valamin.
Mintha én adtam
volna neki egy pofont, az arca teljesen eltorzult.
-Az csak egy botlás
volt. - sziszegte.
-Hányszor
botlatodztatok el a hálószbánkba mond csak? - Dave nem válaszolt, síri csend
lett.
Ekkor tudatosult
bennem, hogy mások is hallották, amit mondtam. Harry, Louis és Niall arcára
undor ült ki, Liam és Zayn inkább csak meglepődtek. Egyikünk sem tudta mi
legyen a következő lépés, végül mégis én szólaltam meg:
-Most már elmehetsz.
Kérlek. - megdörzsöltem a halántékom, azt kívántam, bárcsak sosem ismertem
volna meg Davet - nem először.
David arca keserű
volt, kitépte magát Harry szorításából, az ajtó felé indult. Már a kilincsen
volt a keze, mikor eszembe jutott valami:
-Várj! - kiáltottam
utána, ő megtorpant.
Megint mosolygott,
de hamar eloszlattam a reményeit:
-Nem mehetsz így ki
az utcára, mindenhol véres vagy. - nem az ő épségéért aggódtam, sokkal inkább a
paparazzik miatt.
Ha meglátták volna
őt úgy kimenni a házból, biztosan valami hülyeséget találtak volna ki, én meg
már úgy éreztem elég bajt okoztam.
-A házban bekötözlek,
- sóhajtottam - és kell neki egy tiszta felső is. - a fiúkra néztem, Liam
reagált.
-Nagyjából akkora
lehet, mint én. Keresek neki valamit. - bement a házba.
Dave arcára ismét
keserűség ült ki, de azért elindult felém. Megfogtam Niall, kezét előre
mentünk. Láttam, hogy megfeszülnek az idegességtől az izmai.
-A konyhában van
elsősegély doboz. - morogta.
Harry várta meg a
betolakodót, ő kísérte be. Megpróbáltam a feladatra koncentrálni, megkerestem a
dobozt, közben Liam is megjelent egy fekete pólóval.
-Talán az lenne
a legjobb, ha a fürdőben csinálnánk. -
hangosan gondolkodtam - Gyere utánam! - szóltam oda Davidnek.
Csendben követett a
földszinti fürdőszobába. A dobozt a szennyes kosárra tettem, olyan érzésem
támadt, hogy figyelnek. Az ajtót nyitva hagytam, Niall volt ott.
-Niall, létszives
hagyj magunkra. - csak ügyetlenkedem volna, ha néz.
Amúgy is csak
egyszer kötöztem be egy kutyus lábát évekkel azelőtt. A közönség nem segített
volna.
-Nem foglak egyedül
hagyni vele. - közben nem vette le a szemét Davidről.
-Ő nem egy bomba, ami
robbanni készül. Meg tudom védeni magam szükség esetén, nyugodj meg.
-Rendben. - becsukta
az ajtót, csodálkoztam, hogy könnyen feladja.
A kezem még így is
remegett, hogy már nem figyeltek.
-Ne haragudj. - törte
meg a csendet egy idő után David.
-Nem haragszom... -
ez persze nem volt igaz - De mond csak, mégis mit képzeltél? Idejössz, úgy
viselkedsz, mint egy seggfej, és elvárod, hogy mindenki kedves legyen hozzád?
-Ha jól emlékszem, Ő
ütött először.
-Ha jól emlékszem, te
meg rögtön vissza is ütöttél. Utána meg... - nem volt kedvem kommentelni az
eseményeket.
Csak hamar túl be
akartam kötözni, hogy elmenjen. Már annyiszor veszekedtünk azon, hogy hányszor
és hogyan csalt meg... Nem volt kedvem megint ezen csámcsogni. A sebeket közben
egészen ügyesen tisztítottam ki, legalább is jobban néztek ki. Világos volt,
hogy az orrát orvosnak kell megnéznie, ahhoz hozzá sem nyúltam.
-Vedd le a felsőd. - utasítottam.
Nem látszottak sebek
a törzsén, de biztosra akartam menni. Különben is le kellett volna vennie, hogy
a másikat felvegye. Nem néztem az arcába, de tudtam, hogy mosolyog - túlságosan
jól ismertem. Örök optimista.
-Fordulj meg.
A hátán sem láttam
semmit, viszont a bőrén is vér volt egyes helyeken. Egy törölközőt vettem elő,
bevizeztem, lemostam az alvadt vért. Végül a sebekre is gyógyszert tettem, majd
alaposan bekötöztem a nagyobbat, amelyik a karján volt. A kisebbeket
ragtapasszal oldottam meg.
-Még mindig
ugyanolyan gondoskodó vagy. - szólalt meg.
Nem mondtam semmit,
arra koncentráltam, hogy ellássam őt.
-Ő nem hozzád való.
Ugyan már Soph, sosem szeretted az olyanokat, mint Ő. Az a festett haj. -
horkant fel - Te az igazi férfiakat szereted. Ő csak egy gyerek.
Nem akartam hinni a
fülemnek. Komolyan még van képe ilyeneket mondani? Lassan fújtam ki a levegőt,
minden erőmet összeszedtem, hogy ne kezdjek el vele megint ordibálni.
-A felsőt vedd fel,
és menj el egy orvoshoz. Az orrod elég csúnya. - indultam kifelé.
Majdnem fellöktem
Niallt. Végig az ajtó előtt állhatott...
-Én komolyan
gondoltam Soph. Mindig ott leszek neked. - jött ki Dave is a fürdőből, majd
elment.
Niall arca
megfejthetetlen volt. Talán a düh és a bánat árnyékát láttam. A nappali felé
szerettem volna indulni, de elkapta a csuklóm.
-Te még mindig
szereted őt.
Nagyon jó lett!!
VálaszTörlés