Sziasztok!
Sajnálom a sok késést, de egyszerűen nem volt ötletem a
folytatáshoz. Ma viszont összeszedtem magam és befejeztem.
Nem lett hosszú és szerintem nem ez a legjobb rész, amit írtam, de
remélem tetszeni fog. A következő részt már a barátnőm kell írja és
amint lesz ideje meg is fogja írni.
Köszönjük a 20 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komit!
Jó olvasást!
Puszi Evelyne és Lissa!
- Minden rendben? - ül fel Ty az ágyban és aggódóan néz rám. Itt az idő el kell neki mondanom, most vagy soha.
- Óóóó - sóhajtok fel, majd az arcomat a kezeim közé temetem. Megdörzsölöm a szemem, majd ránézek. - Nem tudom, hogy hol kezdjem - miért ilyen nehéz elmondani az igazságot? - A tegnap este hiba volt - motyogom.
- Miért lenne az?
- Ty - fogom meg a kezét - én nem akarlak téged megbántani, de nekem ez nem fog menni. Szeretlek, de csak mint barátot, nekem valaki másért dobog a szívem és hiába próbálom őt kiverni a fejemből nem fog menni - tudom, hogy megbántom ezzel, de el kellett neki mondanom. - Sajnálom.
- Bee - néz a szemeimbe - én megértelek. Tudom, hogy milyen amikor az ember szerelmes, de olyan személybe akibe nem kéne annak lennie... azt hiszed, hogy most haragszom rád, de tudnod kell, hogy nem.
- De én most olyan rosszul érzem magam - motyogom.
- Kiscsillag - húz magához - nem kell rosszul érezned magad, mert nem haragszom és még mindig te vagy a legjobb barátom, meg persze Sofie.
Jó volt ezt hallani tőle, de a szívem mélyén tudtam, hogy csalódott, de nem mondtam semmit, inkább örülök, hogy nem bántottam annyira meg, hogy többet szóba se akar velem állni. Kimásztunk az ágyból, majd megreggeliztünk. Felvettem a tegnapi ruhámat és elbúcsúztam Ty-tól. Velem akart jönni, de jobbnak látom, ha most nem viszem haza őt is. Elég lesz egyedül szembenéznem Harryvel és a többiekkel is. Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg levegő. Jól esett egy kis séta, már majdnem az ajtó előtt álltam, amikor egy olyan személy lépet ki rajta, akit soha az életben nem szerettem volna itt látni.
- Te meg mi a francot keresel itt? - förmedtem rá.
- Én is örülök neked Bee - mosolyog rám, amitől a hideg ráz ki. Mellesleg meg pont úgy néz ki mint akit agyonvertek.
- Dave, ne gyere közelebb és ne jópofiz itt nekem, inkább azt mond el, hogy mi a jó francot keresel itt?
- De kis tüzes valaki, mint mindig nemde Bee - még egy ilyen és esküszöm kap még egy ütést a többi közé. - Sophiet látogattam meg.
- Hogy mi van?
- Jól hallottad.
- Akadj le Sophieról, szállj végre ki az életéből és hagyd, hogy nyugodtan éljen - emelem fel még jobban a hangom.
- Majd akkor békén fogom hagyni mikor boldog lesz, de nem az viszont velem az lenne.
- Te tiszta hülye vagy - akadok ki. - Soph igenis nagyon boldog. Sokkal, de sokkal boldogabb, mint amilyen veled volt. Ha nem kérsz még egy monoklit az arcodra, akkor szállj ki szépen az életéből - erre csak elnevette magát.
- Csak nehogy pofára ess majd - halat el mellettem még mindig nevetve.
- Vissza ne gyere - kiabálom utána, majd belépek az ajtón és mérgemben jól bevágom magam után azt.
Nem hiszem el, hogy ez a barom képes volt eljönni Londonba Amerikából csak azért, hogy ismét fájdalmat okozzon az én barátnőmnek. Remélem megértette amit mondtam neki, mert ha a barátnőmről van szó akkor bármire képes vagyok és egyáltalán nem érdekel, hogy ő fiú és erősebb nálam... Beléptem a nappaliba ahol mindenki ott volt Niallt és Sophiet kivéve.
- Te kiabáltál az előbb? - kérdezte Liam. Szóval behallatszott.
- Igen - válaszoltam kicsit durván. - Mi a francot keresett ez itt? - kérdeztem meg tőlük.
- Nyugodj meg - hallottam a rekedt hangját.
- Harry szállj már végre le rólam - ültem le az kanapéra, majd a többiekre néztem a válaszukra várva.
- Sophiet akarta látni - válaszolta Louis.
- És mi a francot akart?
- Hát eléggé nagyképű egy csávó, de szerintem békülni akart vagy inkább csak folytatni ahonnan abbahagyták - vonta meg a vállát Zayn.
- Nem is tudod, hogy mekkora egy barom - morgom. - Hol van Sophie?
- Az emeleten, de most inkább hagyd őket magukra - válaszolta Liam. - Niall összeverekedett Davevel vagy kivel, Sopie is eléggé kiborult, de szerintem most jobb lenne, ha hagynád, hogy megbeszéljék a dolgaikat.
- Igazad van - sóhajtom, majd az asztalra téved a tekintetem, ahol egy csomó magazin van. Egy pillanat, de miért van az én képen egy páron? Elvettem egyet, majd miután megláttam a címét a dühöm a hatszorosára nőt.
- Megmagyarázom - szólalt meg Harry.
- Mi a franc ez? - nézek rá. - Hát ezt egyszerűen nem hiszem el!
- Mindent elintézünk, nem fognak rólad vagy rólunk beszélni - lép hozzám közelebb.
- Maradj ott ahol vagy - állítom meg. - Mi az, hogy rólunk? Nincs olyan, hogy rólunk Harry. Sosem volt és sosem lesz.
- Ne mond ezt...
- Harry - állok fel és lépek elé - megbántottál. Soha az életbe nem bántott még egy pasi sem ennyire meg mint te. Ha meg is tudnék neked bocsájtani, akkor sem lenne közöttünk semmi. Semmi!
- Azt hiszem nekünk le kéne lépni - hallom Liam suttogását, de nem törődök vele.
- Próbáltam magammal elhitetni az elején, hogy te nem csak meg akarsz engem fektetni, de tévedtem... végig ez volt a célod.
- Ez nem igaz...
- De, de igen igaz, ne tagad, mert nem tudod - sóhajtom. Érzem, hogy a szemem sós könnyek marják, már megint sírni fogok miatta, még sosem sírtam ennyit senki miatt sem... hírtelen megszédültem és az utolsó szó, amit hallottam az a nevem volt az ő szájából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése